2015. november 7., szombat

Heti inspirációdarabkák #1

Egy ideje él a fejemben a gondolat, hogy szeretnék valami újat a blogon. Igaz, több ilyen ötletem van, de ez az egyik, és látszólag a legkönnyebben megvalósítható: egy új rovat a hétvégékre. A célom ezzel pedig az, hogy a hét utolsó posztja legyen a hét lezárása és adjon egy kis löketet a következő hétre. Mivel ez lenne a legszemélyesebb bejegyzés, így a témát nem akarom nagyon behatárolni, arra gondoltam, hogy mindig olyan dolgokról írok, amik inspiráltak egy adott héten, ami érdekes volt, vagy egyszerűen csak jobb lett tőle az egyik napom. Szóval tényleg elég vegyes lesz, nem akarom beszorítani magam éles korlátok közé, hiszen hosszútávon szeretném írni ezt a sorozatot, és nem szeretném, hogy valamelyik írás is úgy tűnne, mintha kényszerből született volna. Remélem szeretni fogjátok, már régóta érzem, hogy hiányzik egy ilyen típusú rovat, ami hétről-hétre megjelenne. A múltkori inspirációs képek voltak az elsők, azokat is nagyon szerettem összeválogatni, és úgy láttam nektek is tetszett. Ennek ellenére úgy érzem, a képek néha kevesek és van olyan tartalom, amit megéri betenni egy bejegyzésbe, nem csak kiposztolni Facebookon. Sminkes újdonságok, amit a héten láttam, videók, könyvek, dekorációs ötletek, sütik... Ez egy amolyan mi történt a héten, nem csak velem, hanem a nagyvilágban összfoglaló, és főként azokat a dolgokat szeretném kiemelni, amik inspirálóan hatottak rám. A cím lehet, hogy változni fog még időközben, nem is tudom, nem gagyi így? Jobbat nem tudtam kitalálni, ami kellően tükrözné miről is szeretnék írni. De a béta verzió a 'heti inspirációmorzsák' volt, azért ez egy fokkal jobban hangzik, nem? Nem is húzom tovább a bevezetést, élvezzétek az első válogatást, nagyon remélem, hogy tetszeni fog és örömmel fogjátok olvasni.


Forrás: weheartit.com


1. Claudia Sulewski Night Time Routine videója 
Talán tudjátok, hogy én is jelen vagyok a YouTube-on, és a saját videóim készítése mellett másokat is nagyon szeretek nézni. Nem szeretnék egy konkrét kedvencet mondani, mert mindenkiben valami mást szeretek, Claudiában például, hogy egy olyan videóból, amire 280000(!) találat van, képes olyat kreálni, amit eddig még nem láttunk. Imádom az ilyen videókat, amik a művésziesebb vonalon haladnak, és ez teljesen olyan: gyönyörű a kép, átgonodolt koncepció, nem csak letette a kamerát épp ahol érte, érzelmeket és történéseket mutat be, nem pedig márkaneveket, hogy épp mivel távolítja el a napi sminkjét vagy milyen nevű vizet iszik. Biztosan rengeteg munkába fájhatott a vágás, de zseniális lett. Rég láttam ilyen jól megszerkesztett videót, ezért mindenképpen itt a helye, elsőként, nagyon ajánlom, ha végre szeretnétek egy klisémentes esti rutint látni. Nem gondoltam volna, hogy valaha egyszer egy ilyen videót lélegzetvisszafojta fogok nézni. Ezután nem is merek ilyet készíteni.

2. Zoella Beauty
Már régóta szerettem volna kipróbálni Zoella termékeit, csak kicsit visszatartott, hogy nekem ezt most online kéne megrendelni.. De kettőt fizet, hármat kap akció volt a Feelunique oldalon (ahonnan egyébként világszerte ingyenes a kiszállítás £10 feletti rendelés esetén), és a KRESZ vizsgám is pont aznap lett meg, szóval gondoltam tartok egy kis előkarácsonyt és végre bepakolom a virtuális kosaramba a sötétkék, csipkegalléros neszesszert, a Wonder Hand nevű kézkrémet és a Blissful Mistful parfüm krémes verzióját. A neszesszer valami gyönyörű, imádom a színeit, és pont az a méret, amit szívesen hordozok magammal minden nap, hogy a kisebb dolgokat, amik amúgy a táskám mélyén landolnának ebben tároljam. A kézkrém és a parfüm ugyanazon a finom nőies illaton alapul, őszintén szólva nem gondoltam, hogy tényleg ilyen különleges és egyedi lesz. Szóval a termékek kis cukik és igényesek, és nagyon Zoellásak. Most biztosan nagyon materialistának tűnök, viszont ez a kis csomag hihetetlenül feldobta a kedvemet azon a napon, amikor megérkezett, így mindenképpen itt érzem a helyét. Néha kellenek az ilyen apróságok.



3. The Body Shop & IKEA karácsony 
Ha már előkarácsony, a héten már nem bírtam magammal és alig tudtam letenni a karácsonyi receptekkel teli könyvemet (díszítőcukrok már beszerezve a sütikre), és online is nézegettem a karácsonyi kiadásokat, de az ideje, amikor tényleg elmegyek körülnézni, az a jövő heti Joy-napok lesz, igazi kis ünnepi listát állítottam össze. A Body Shop biztos célpont, már csak az a kérdés, hogy cukormázas alma vagy havas szilva? Ha dekorációk, akkor IKEA, azon belül is a modern kollekció, lenyűgöztek azok a minimál csillagos lámpák bronz színben, szerintem nem lenne szívem eltenni karácsony után.

Forrás: google.com

4. Guidance feat. Amanda Steele
Jó, talán kicsit túlságosan is YouTube-bal kapcsolatos lett ez az összeállítás, de a héten megláttam, hogy Amanda Steele-lel készül egy sorozat, körülbelül 10 perces epizódokkal, és csak úgy belenéztem a trailerbe, aztán az első rész is megvolt, és így tovább. Semmi extra igazából, tipikus amerikai középiskolás történet, de valamivel kompenzálnom kell a gimi hiányát, vagyis inkább az akkori énem hiányát, most épp ezzel teszem.


Elfogytak az ötleteim erre a hétre, úgyhogy most ti jöttök, meséljetek, mit gondoltok erről az új bejegyzéssorozatról? Ti miket fedeztetek fel mostanában, ami nagyon inspirált vagy csak szimplán tetszett?

2 megjegyzés:

  1. Talán beteges, talán csak a mai negatív hangulatomnak köszönhető, de azt a videót úgy megkönnyeztem volna. :) Csodálatos az egész, el nem tudom képzelni mekkora munka lehetett, vagy erő bemutatni az érzéseit, mert ha ekkora blogger vagy, akkor egyszerűen MUSZÁJ tökéletesnek lenned MINDIG, hiszen sokan felnéznek rád, és felvállalja azt, hogy ember, aki néha bulis hangulatban van, néha meg alig várja, hogy végre elaludjon. Tényleg nem csak arról szólt, hogy hazaér, egész nap a facebook-ot nyomatja, majd vacsizik egy egészségeset, 50 terméknevet felsorol a fürdőszobából, majd olvassa a legújabb bestseller könyvet az ágyikóban, és mindig szuper jó kedve van.
    Nem gondoltam volna, hogy egy nightime routine - egy olyan típus amit nagyon nem szeretek - ennyire meg tud hatni, és ennyi érzést tud belőlem kiváltani. :)

    VálaszTörlés
  2. Az a Zoella neszesszer nagyon cuki. Nekem ő sajnos sokat veszített a hitelességéből a könyv-botránya óta.

    VálaszTörlés