2015. szeptember 27., vasárnap

A kedvenc őszi sminkem

Ha őszi smink, akkor nálam rögtön a mélyebb, sötétett színű rúzsok ugranak be, és menthetetlen vagyok, a kedvenc árnyalatom még mindig a burgundi. Hiába, hogy egy bevállalósabb szín, ha rajtam van, akkor teljesen a magaménak érzem. Ez a főszereplője a mai sminknek, amihez a Rimmel Kate Moss 107-es rúzsát használtam, erről írtam az előző, Glamour-napos posztban, szóval ha megtetszett, erre is van kupon, féláron szerezhetitek be. A szemem visszafogottabb lett, de erre is egy őszies árnyalat került: a Maybelline egyik Color Tattoo-ját választottam, aminek gyönyörű barnás-bézses-bronzos színe van, kellő csillogással és persze a Color Tattoo-któl megszokott tartóssággal. A többi pedig a szokásos, amit egy mindennapi sminkben használok, de van néhány újdonság, ilyen például a Catrice Camouflage korrektora, ami az új szortiment része. A tégelyes változatot is nagyon szerettem, viszont az túl sűrű szerintem szem alá, vagy homlokra, inkább a kisebb foltokra szoktam bevetni. Viszont ez az új formula sokkal könnyebben kenhető és nem annyira tömény, de még így is nagyon jó a fedése. A legvilágosabb árnyalatot használom mint highlightert a szemem alá és a homlokomra háromszög alakban. Mivel ez sem egy túlságosan híg krém, ezért egy idő után belül a kisebb ráncokba, de ezt púderrel meg lehet előzni. Viszont az orromra kihagyom azt a kis csíkot, amit még egyébként húznék, itt olyan érzés volt, mintha eltömítené a pórusaimat, és ki is emeli őket, szóval ezen a területen inkább hanyagolom, de egyébként ez egy újabb nagyon jó drogériás termék a Catrice-től, érdemes tenni vele egy próbát. A másik a Lash Sensational spirál, amit imádok mostanában, mindenképp benne van a szeptemberi kedvencekben.

Tudjátok, itt a blog oldalsávjában van néhány link, és köztük a Youtube-ra feltöltött videóim is megtalálhatóak, amiből sajnos jóval kevesebbet készítek, mint amennyit igazából szeretnék. Ennek ellenére nagyon élvezem a videózást, és úgy érzem néha egy adott témát videó formájában jobban ki lehet fejteni, mint egy blogbejegyzésben, értem ezalatt a sminkelést is. Persze készíthenék fázisfotókat egy-egy lépésről, de ez eddig sosem sikerült úgy ahogy azt én szerettem volna, ezért is készült most egy videó is ehhez a poszthoz, amit a már említett oldalsávban meg is találtok, de itt a link a csatornámhoz, ha szeretnétek megnézni az eddigi videókat: https://www.youtube.com/channel/UC8UO37kG76JWucLr8H2g0VA



Termékek, amiket használtam:
L'oréal Skin Perfection BB krém
Catrice Camouflage korrektor - 010 Porcellain
Rimmel Stay Matte púder - 003 Peach Glow
Essence Sun Club bronzosító - 01 Ibiza sun
Nivea Lip Butter (makadámdió és vanília)
Catrice Prime&Fine szemhéjalapozó
Maybelline Color Tattoo - 35 On And On Bronze
Essence szempillagöndörítő
Maybelline Lash Sensational szempillaspirál
Catrice szemöldökceruza
Catrice Eyebrow Filler szemöldökzselé
Rimmel Kate Moss rúzs - 107

Nektek mi a kedvenc őszi sminketek? Hogy tetszett a videó?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése