2013. május 20., hétfő

Menta!


Még talán tavaly tavasszal köszöntött be a menta szín virágkora, ami azóta is egy elég kedvelt árnyalat ruhák terén, körmökön és kiegészítőkön egyaránt. Nem tudom, ki hogy áll vele, de nekem eleinte nem tetszett, úgy igazából nem tudtam hova tenni. Aztán rájöttem mennyire jól tud kinézni, úgyhogy eldöntöttem, nekem kell egy menta színű lakk. Végül megkaptam a szülinapomra az essence that's what i mint nevű körömlakkot, amit azóta elég intenzíven használok. 


Ez a lakk az essence-nél is újnak mondható, mert a legutóbbi szortimentfrissítésnél került be az állandó kollekcióba - sokak örömére. Szerintem nagyon szép színt kreáltak, pont kellemes az átmenet a zöld és a kék között.

Főbb tulajdonságok:
  • 2 rétegben vittem fel a megfelelő fedés érdekében
  • 2-3 napig tartós alap- és fedőlakk nélkül
  • fényes finisű
  • könnyű felvitel a lapos ecset által, nem csíkoz
  • az állaga inkább hígabbnak mondható, emiatt gyorsan szárad
  • 499 Ft, és a Rossmannban, dm-ben, Müllerben lehet megvenni


Egyébként már szinte mindegyik körömlakk márka készített menta színű lakkokat, úgyhogy nekiálltam hasonmásokat keresni. Amire így rögtön emlékeztem, az az Essie Mint Candy Apple lakkja, ezt nagyon hangoztatták külföldön, sajnos nálunk nehezen lehet beszerezni, de nagyon hasonlít az essence-hez a színe. 


Az OPI-nak is többféle menta lakkja van, szerintem a Get in lime nevű a legszebb ezek közül. És a jó hír: már többfelé is lehet kani OPI lakkokat Magyarországon: a Douglas, Marionnaud és Müller polcain összefuthattok velük, az én képzeletbeli kívánságlistámon is szerepel egy ilyen. :)

Én végül nagyon megszerettem a menta színt a körmeimen, abszolút feldobja a hétköznapokat, de mégsem egy tolakodó árnyalat. Ti mit gondoltok? Melyik a kedvenc menta lakkotok?

27 megjegyzés:

  1. az én kedvenc mentám az Astor 136-os lakkja:) http://1.bp.blogspot.com/-dxSsJczxX28/UFARfzdGSwI/AAAAAAAAGEo/Q2PN4hFuf3k/s1600/DSC06561wmw.jpg ilyen színe van, isteni:) (amúgy nem az én körmöm:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, ezt is láttam amikor vettem, menő szín :)

      Törlés
  2. szép szín, de nekem ez mentához túl kék:D egyébként videót mikorra várhatunk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ma amikor rápillantottam nekem is kékesebbnek tűnt, nekem pont ez jön be benne :) :D remélem hamarosan lesz, csak épp összeszedem magam az írásbeli és szóbeli érettségi között + sokat utazok mostanában, de már én is várom, hogy jusson a videózásra idő :/ :)

      Törlés
  3. nekem is nagyon megtetszett ez a szín mostanában. vagy ha nem is a menta akkor az a tengerzöld szín, minta az Avon - sea breeze nevű lakkja (a blogomon épp most van egy manikűr azzal).
    viszont az Essence lakkoknak nagy hibája amit írtál is, hogy csak pár napig marad fenn. Emiatt annyira nem nyerőek nálam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj, ismerem azt a színt, must have nyárra.. :)
      én is mindig próbálok emiatt más márkából választani, de az essence-nél gyönyörű színek vannak :)

      Törlés
  4. Nagyon szeretem ezt a lakkot. :) Szerintem most is ezt kenem majd fel. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondolkozom, hogy megint felkenem.. csak ne vigyem túlzásba :D

      Törlés
  5. Imádom ezt a lakkot, nagy kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem is meg van ez a lakk, de felkenve kékesebb, mint egy menta lakk sajnos, úgyhogy még keresem az igazi, már csak azért is mert nekem ez az Essence lakk már másnap lepattogzik :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt én is észrevettem, sajnos tényleg hamar elkezd lepattogni, bár attól is függ milyen a körmöm állapota..

      Törlés
  7. aaah. ezek a fogkrém színek *.* megőrítenek ^^

    VálaszTörlés
  8. Great colour!!
    http://ponerleonda.blogspot.com.ar/

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Nagyon tetszik ez a szín! Nekem is van menta lakkom csak az ASTOR-tól, de az is nagyon király! :)
    Üdv.: Dorothy-style
    http://www.mylifeasdorothy2.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ú, ismerem, szuper szín! :D
      Köszi a linket, benézek hozzád. :)

      Törlés
  10. nagyon szép a színe, olyan kis friss :D

    VálaszTörlés
  11. Szia!:) nagyon tetszik a blogod,meg úgy az egész minden amit csinálsz.visszanézegettem az archívumot és nagyon sok hasznos dolgot találtam,többek között a Pretty Little Liars-t is!még csak most kezdtem el nézni,de máris imádom!*-* neked ki a kedvenced?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, ennek nagyon-nagyon örülök. :))
      Nekem mindig más a kedvencem, de talán Hanna a kedvencem, viszont Aria-t és Spencer-t is bírom. :)

      Törlés