2012. november 10., szombat

Megint meglátogattam Pestet

Mostanában igazán szerencsésnek mondhatom magam, ezen a héten megint Budapesten jártam, méghozzá nem máshol, mint a Vígszínházban. Színház előtt pedig elugrottunk a Westendbe, azon belül a Starbucks-ba. :) Minden tökéletes volt, a dolog hátulütője csupán annyi, hogy nem igaz van rám jó hatással a napi 5 óra alvás, főleg ha még ilyen szombati sulis napok is bezavarnak. De nem gond, a kitartásom még mindig megvan. :)


Outfit:
Ruha: Tally Weijl
Csizma: Deichmann
Karkötő: DIY
Óra: swatch

A ruhát amit viseltem, a Glamour-napi haulos bejegyzésben láthattátok, de nem rajtam. Most felavattam élesben is, így már egészen máshogy mutat, mint vállfán. Erre írtam  hogy mennyire Spencer Hastings-es (Pretty Little Liars), és még mindig így gondolom. :) Amikor megvettem, már rögtön gondoltam, hogy milyen jó lesz majd hozzá a sötétkék, szűk csizmám, amit még tavaly vettem. Elég hűvös volt reggel, ezért egy egyszerű fekete harisnyát is felhúztam. A ruhához volt egy barna öv, ehhez gondoltam, hogy jól menne a hasonló színű masni karkötőm. A körmeim burgundi színűek, ilyen csíkok találhatók a ruha ing részén is. A reggeli nagy készülődés közepette már a hajamra nem maradt időm, a gyors vasalás nyomai még úgy ahogy látszódtak este ötkor, amikor megpillantottuk Budapestet, aminek a Nap sugarai helyett már a nyüzsgő utcák lámpái adtak fényt - szóval sötét volt (épp nem jön az ihlet). Alapozót, púdert, szájfényt és szempillaspirált használtam, komolyabb sminkelést nem is terveztem, mert nem tudom mi bírta volna ki 20 órán keresztül, örültem, hogy a kontakt lencséim nem hagytak cserben. 



A színházban egyébként a Lenni vagy nem lenni című komédiát néztük meg, nekem nagyon tetszett. Amikor meghallottam Hegyi Barbara hangját, rögtön Susan Mayer/Delfino jutott eszembe. :D


Az előadás előtt volt még egy óránk, ezért elugrottunk a Westendbe, ahol egy Starbucks-ozásra maradt időnk. Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy már a téli különlegességeket lehet kapni, ráadásul cuki hóemberes poharakba - na az ilyenektől vagyok teljesen oda meg vissza. Egyébként a kép már itthon készült, nem bírtam ki, hogy ne hozzam magammal, egyszerűen túl aranyos volt ahhoz, hogy máshol végezze. Ja igen, és Gingerbread Latte-t ittam, mennyei volt - mind ízre, mind illatra. A körmömön pedig az essence breaking down part 2 kollekció egyik lakkja, az Edward's Protection van, ma csaptam le rá. :)

Ti szoktatok színházba járni, ha igen, mit húztok fel? Miket kóstoltatok a Starbucks téli italaiból? :)
Rose

30 megjegyzés:

  1. nagyon csini voltál, megveszem az outfit-edért! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áá, köszönöm, aranyos vagy! :D :)

      Törlés
  2. Nagyon jól áll ez a ruha, jó választás volt :)

    VálaszTörlés
  3. Csinos voltál, én is szeretek ilyen szinten figyelni a részletekre (karkötő-öv, csíkok-lakk, stb) - szuper! :) Én szeretek, de sajnos jó ideje nem voltam, viszont pont nemrég godolkodtam ezen, szóval csekkolom majd a bérletlehetőségeket! Starbucks-ban még nem voltam, mivel csak Pesten van, ott nem szoktam túl sokat lenni egy évben, és ha voltam is, valahogy elmaradt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy, próbálok minél jobb összhatást elérni, persze nem ezen múlik, hogy mit veszek fel. :))

      Törlés
  4. Nagyon csinos voltál :)
    Nekem különösen a szoknya tetszik.
    Én szeretek színházba járni, a tavalyi évadra bérletem is volt, de most a suli és szakvizsga miatt az idei évadot ki kell hagynom :(

    VálaszTörlés
  5. Szupi outfit, azt a hóemberes poharat meg egyértelmű, hogy nem dobjuk ki hanem hazahozzuk ezt a cukiságot! :)
    Színházba ad-hoc jelleggel jutok el, valahogy így: van 2 jegyem holnapra, neked nem kell? De. :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii, igen rosszul is éreztem volna magam, ha kukába kerül. :D

      Törlés
  6. nagyon tetszik :) nem olyan kihívó, de mégsem utcai viselet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :)) suliba is volt már rajtam kétszer, néha elmegy még oda is :D

      Törlés
  7. Remélem a mai súlyos sérülést szenvedett csizmádat még láthatjuk néhány téli outfitben! :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áá, ne is mond, szegénykém megsiratom, ha valami gikszer jön be és nem sikerül megjavítani. :( :DD

      Törlés
    2. Remélem nem felejtettél el! Jelige: matek! :$

      Törlés
  8. Nagyon jól állnak Neked ezek a sötétebb, barnás-feketés színek :)

    VálaszTörlés
  9. Szia ! Tegnap találtam rá a blogodra és nagyon tetszik;-) megkérdezhetem melyik városban laksz? Csak mert gondolom nem pesti vagy, pesten jártam cím miatt ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nem pesti vagyok, Tolna megyében élek egy faluban. :)

      Törlés
    2. Tényleg Tolna megyében? Ott élnek unokatesómék, és ők is most nézték meg a Lenni vagy nem lennit az iskolájával :)

      Törlés
    3. Akkor lehet egy suliba járunk. Hova járnak az unokatesódék? :D :)

      Törlés
    4. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba .)

      Törlés
    5. Akkor azért, én is oda járok. :)

      Törlés
    6. Elvileg az unokatesóm előtt ülsz földrajz fakultáción!

      Törlés
    7. Óó, és lány vagy fiú az unokatesód? :)

      Törlés